Ideje kezet fogni a borbéllyal

Ideje kezet fogni a borbéllyal

AppArt Egyesület AppArt Egyesület
access_time 2019 március 11.
favorite 0
comment 0
Kritika Apák fiai című előadásunkról – Szerző: Németh Fruzsina Lilla, prae.hu, megjelenés időpontja: 2019.03.11.
A MáSzínház újonnan szerzett, kicsi, hangulatos pincehelyisége berendezett borbélyüzletként fogad minket. Márton Gábor Csaba Apák fiai című előadásának díszlete ez a pepita járólapokkal lefedett, Juhász Nóra által készített, „tipikusan férfias” helyiség. Forgós bőrszékek, nagy tükör, előtte a borotválkozás és a hajnyírás elengedhetetlen kellékei.

Forgós bőrszékek, nagy tükör, előtte a borotválkozás és a hajnyírás elengedhetetlen kellékei. Látszólag olyan ez az üzlet, mint az összes többi. Csakhogy ebből hiányzik a legfontosabb személy, maga a borbély. Ellenben megjöttek a kuncsaftok: különböző apák keserű, elbizonytalanodott, elfogadásra és megértésre vágyó fiai.

Az ép és sérült játszókkal egyaránt dolgozó MáSzínház hitvallásának és missziójának is eleget tesz az inkluzív színházi előadás, amelyben két férfi, Miki és Olivér mesél apjukkal való kapcsolatukról egy nem mindennapi szituációban. Tudniillik, valaki bezárta kívülről a borbélyüzletet, a kulcs meg sehol. Sérültnek és épnek együtt kell megtalálnia a kulcsot, együtt kell kijutniuk, mindenfajta hátrányos helyzetüktől függetlenül.

A bezárt üzlet fogságába esik még a lehengerlő humorú, a pingvinekről nagyon sokat tudó, a tükrös szekrény alól felbukkanó segéd, Tomi is, valamint Miki szeretetreméltó, állítólag a láthatatlan borbéllyal kapcsolatot tartó öccse, Leó.

Márton Gábor Csaba rendezése feszes és dinamikus. Lendületességét a mobilis, forgatható tükrösszekrény (szimbolikus) használata is erősíti. Ez az a tükör, amelybe viszonyuk felvázolásánál apa és fia egyszerre nézhetnek bele, ugyanakkor nem a másikat, hanem magukat látják. Ily módon önmagukkal néznek farkasszemet, önmagukkal vitatkoznak, önmagukat szidják le és vonják felelősségre. Az egyes jelenetek feszültségét, olykor bájos líráját hangsúlyozza szintúgy az egyes jelenetek tempója ellen menő, atmoszférateremtő zenei háttér. Ám ‒ minden előnyével együtt ‒ az ellenpontozó zenei anyag olykor elvonja figyelmünket a színpadon történtekről.

Az igaz történeteken alapuló darabnak két kulcsfontosságú pontja van: az őszinteség és az empátia. Őszinte és hiteles, ahogyan a két sérült és két ép játszó együtt és egymásért léteznek a színpadon, ahogyan egymást segítve haladnak jelenetről jelenetre. Ahogyan az a megoldás is, amikor Németh Csaba Péter mindenfajta fennakadás nélkül visszateszi a falról véletlenül leesett, képekkel és emlékekkel teletűzdelt gyeptéglát a falra, vagy ahogyan gond és kínos csend nélkül segíti ki Szabó Mátyás Péter a mesemondásban egyszer elakadt, egyébként végig átszellemülten és lelkesen monologizáló Szederkényi Sámuelt.

És az empátia. Amely árad a gesztusokból, a dialógusokból. Az egész alkotócsapatból. A szánalom és leereszkedés nélküli, emberi, egymást toleráló és elfogadó empátia. Hallva a két ép színész szájából az apa – fiú viszonyokról szóló monológot, és látva a két fiút, ahogyan lubickolnak a színpadon való létezésben, az előadás végére eltűnik, összemosódik a (kezdetben külső jegyek alapján húzott) határ ép és sérült között. Sőt nézőként felmerül bennem a kérdés, hogy minek is húztam egyáltalán ilyen vonalat.

A Szabó Mátyás Péter és Takács Gergő által megformált fiúi és apai karakterek a maguk nemében egyszerűek, könnyen befogadhatók és manír nélküliek. A figuráik között húzódó konfliktus pillanatok alatt értelmezhető vagy legalábbis megérthető, köszönhetően a Bíró Bence által a személyes élményekből, az elmondott történetekből készített dramatikus szöveg sokrétűségének és hétköznapi megfogalmazásának. A készséges, a hajvágásban kezdő Tomit megformáló Németh végig intenzív színpadi jelenléttel bír, Szederkényi pedig nagyon pontosan és precízen viszi színpadra vitt a bátyja helyzetét megérteni kívánó Leót.

Az utolsó jelenetben valahogyan megkerül a kulcs, kinyílik a borbélyház ajtaja. Ám az idealizált borbély, a tökéletes férfit reprezentáló, az áhított fiú és/vagy kívánt apa mintája, a hol démonként, hol áldásként megfogalmazott figura fizikai valójában nem jelenik meg. Nem is tud, hiszen a borbély képe a fiúkban, a férfiakban él. És rajtuk áll, hogy űzik-e magukban tovább ezt a borbélyt, míg el nem kapják, bosszankodnak-e a köztük lévő távolság miatt, vagy önmagukat és önmaguk történetét elfogadva, képzeletükben kezet fognak vele. Márton Gábor Csaba rendezése mindenképpen ez utóbbi felé veszi az irányt. Valamint felhívja a figyelmünket arra, hogy ne csak a „belső borbéllyal” fogjanak/fogjunk kezet, hanem ugyanezt tegye az ép test a sérült lélekkel, valamint az ép lélek a sérült testtel is.

Csak e „kézfogó” után tudjuk igazán felszabadulva és örömmel venni a társulat meglepetését. Hogy mi az? Nos, hallgassuk meg a fiúk apjukhoz fűződő történeteit, akkor minden kérdésre választ kapunk!

Kedvet kaptál ahhoz, hogy megnézd az Apák fiait? Nézd meg, mikor játsszuk legközelebb! 😉
Kapcsolódó bejegyzések
Jön a tesó, ejha!
Jön a tesó, ejha!

Kritika Ejha című előadásunkról – Szerző: Németh Fruzsina Lilla, prae.hu, megjelenés időpontja: 2019.02.07.    ...

Pályázat óvodai, általános iskolai és középiskolás csoportoknak színházi nevelési programjainkban való részvételre
Bejöttél hajat vágni, hajmeresztés lett pingvinekkel. Maradhat? – Apák fiai
Bejöttél hajat vágni, hajmeresztés lett pingvinekkel. Maradhat? – Apák fiai

Kritika Apák fiai című előadásunkról – Szerző: Sziki Bálint Attila, Tőled Hallottam, megjelenés időpontja: 2019.03.26....