Otthon a képmásságban

Otthon a képmásságban

Márton Gábor Csaba Márton Gábor Csaba
access_time 2020 január 06.
favorite 24
comment 0

A LEGtöbbet játszott előadásunk margójára

KépMás interjúk – Nóri

 

2016 szeptemberében indult útjára a KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című előadásunk, amelyben volt 9 hónapnyi próbaidőszak, két nagy adománygyűjtő kampány, 35 budapesti és 2 vidéki előadás, több mint 30 osztály és nekik tartott foglalkozás, közel 20 szakmai beszélgetés és nagyságrendileg 2200 néző.

De a legfontosabb szám a 8. Hét lány indult el az én-megosztás közös útján, akik közül ketten alkotók, öten szereplők. A szereplők közül hárman értelmi fogyatékossággal élő nők. Aztán csatlakozott hozzájuk egy nyolcadik lány is…

Balla Dávid Ne bámuljanak már! című dokumentumfilmje a KépMás születését követte végig. De mi történt azóta? Erről kérdezi Márton Gábor Csaba az előadás stábjának tagjait hétről hétre, a LEGekre fókuszálva. Először Nemcsók Nórival, azzal a bizonyos nyolcadik színésznővel beszélgetett.

Márton Gábor Csaba: Mi volt számodra a LEGizgalmasabb a felkérésben? Te egy castingon kerültél be az egyik lány helyére, néhány előadás után.

Nemcsók Nóri: Sok minden, de ami nagyon izgalmas volt benne, az összecsengés. Láttam a casting hirdetést, és jelentkeztem. Krisztivel (az előadás rendezője – a szerk.) viszont már korábban részt vettünk közösen egy drámás workshopon, tehát ismertük egymást, és akkor, amikor kiesett az egyik játszója, neki is eszébe jutottam, és rám is írt. De az a levél a spam mappába került, így azt én nem kaptam meg. Vagyis egymástól függetlenül gondoltunk egymásra. Olyan sorsszerű volt.

Illetve, amikor mentem a castingra, kaptam monológot és jelenetszöveget is. Azt gondoltam, hogy iszonyatosan pontosan kell tudnom és mondanom, hogy ne okozzak a lányoknak nehézséget. Aztán egy szövegrésznél elmásztam, amikor Hannával voltam egy jelenetben, és ő impróból megoldotta úgy, hogy egy néző a szöveg ismeretének hiányában nem jött volna rá, hogy itt bizony valami más hangzott el.

A későbbiekben pedig a MáSzínház és azon belül is a KépMás csapatának működésének humanitása számomra mérce lett. Itt olyan emberséget éltem meg, amit ma már alapul veszek más közösségekben.

Ugyanígy a kommunikáció része. Sok más helyen olyan, mintha nem lehetne igazán fontos dolgokról beszélni, mert nem is kell. Ilyen például a szerepátvétel maga; addig azt mondtam, hogy ó, én már csináltam ilyet, jövök és megcsinálom. De itt Kriszti arra külön szánt egy-két alkalmat, hogy beszélgessünk arról, hogy mit is jelent azt, hogy átveszem Barbi szerepét. Először nem értettem, de később felfogtam, hogy ez az itteni intimitás része.

MGCS: Mi volt a LEGnagyobb félelmed az első előadás előtt?

NN: Minden új helyzet, amiben nem vagy otthon, az tud stresszt okozni. Egy új darabból nekem kell legalább három-négy előadás, hogy otthonosan érezzem magam benne. Emellett pedig, bár Krisztinek sosem volt célja, hogy azt csináljam, amit korábban Barbi, de akarva-akaratlanul nyilván valamennyire azt szeretné viszontlátni, ahogy őt megrendezte. Az ő feladatát vettem át, rá épült az a karakter, így dolgoznom kellett azon, hogy a magaménak érezzem.

MGCS: És amikor már azt érezted, hogy a tiéd: milyen volt számodra a LEGátlagosabb KépMás előadás?

NN: Nem tudnám ezt az előadást soha átlagosnak nevezni. De mit szólsz, ha a LEGotthonosabbnak nevezem azt az állapotot, amit nagyon szeretek? Az ember hajlamos eltervezni magának, hogy mit hogy szeretne, de nem ez a működő állapot. A játékos rávezetések Kriszti segítségével segítenek az egymásra hangolódásban, aminek folyamán belekerülünk egy közös flowba az előadás alatt, amiben érezzük egymást, a közönséget, az időt és a teret, olyankor történhet bármi, ez a teljesség akkor is megmarad. Ez az, amikor otthonos a KépMás.

MGCS: Mi volt a LEGFURÁBB élményed a bemutató óta? 

NN: Van egy olyan helyzet, amivel kapcsolatban van bennem egy rossz érzés. Jött egyszer egy osztály, akik vállalhatatlanul viselkedtek. Én máig azt érzem, hogy akkor le kellett volna állítanunk az előadást. Nem volt erre mintánk, hogy mit lehet ilyenkor csinálni… minden esetre, ment tovább, és én egyszer csak elvesztettem a kontrollt, és a szövegemet felhasználva lehülyegyerekeztem a legotrombább módon viselkedő srácot. Ez viszont hiba volt, mert nem volt elegáns, személyeskedés volt.

MGCS: Ez lenne a LEGKÜLÖNLEGESEBB nézői reakció is, ahogy azok a srácok viselkedtek?

NN: Minden nézői reakció különleges a maga nemében. De kapcsolva az előző sztorihoz; a beavató program, amit a diákoknak nyújtunk, nagyon láthatóvá teszi az ő dilemmáikat számunkra, és az is nagyon érdekes, hogy ha kiléptetjük őket a rohanó filmek és médiatartalmak erőfeszítés nélküli fogyasztásának állapotából, milyen izgalmas gondolatok születnek meg. Ezt nagyon szeretem látni.

MGCS: Mi a fog a LEGJOBBAN hiányozni, ha már nem lesz KépMás?

NN: A képmásság. Az együtt rész. Hogy ebben az együttben tényleg tök mindegy, mi történik. És nagyon szeretem az igényességét is, mind szakmai, mind emberi értelemben.

UTOLSÓ KépMás előadások:

2020. február 23. 19.00 óra, és február 29. 19.00 óra – RS9 Színház.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

Kapcsolódó bejegyzések
ELEGYben – 2019
ELEGYben – 2019

Az ELEGY Tábor – ELfogadva EGYmást hatodik alkalommal valósulhatott meg a Tiszta Formák Alapítvány támogatásával....

Hodászi anzix
Hodászi anzix

A nyár telhet nyaralással, munkával, utazással, tanulással, de telhet játékkal is. Az AppArt Egyesület 4...

A nézők nálunk szocializálódnak
A nézők nálunk szocializálódnak

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Ágnes   2016 szeptemberében indult útjára...