Hiányozni fog a tükör

Hiányozni fog a tükör

Márton Gábor Csaba Márton Gábor Csaba
access_time 2020 január 30.
favorite 9
comment 0

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Réka

 

2016 szeptemberében indult útjára a KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című előadásunk, amelyben volt 9 hónapnyi próbaidőszak, két nagy adománygyűjtő kampány, 35 budapesti és 2 vidéki előadás, több mint 30 osztály és nekik tartott foglalkozás, közel 20 szakmai beszélgetés és nagyságrendileg 2200 néző.

De a legfontosabb szám a 8. Hét lány indult el az én-megosztás közös útján, akik közül ketten alkotók, öten szereplők. A szereplők közül hárman értelmi fogyatékossággal élő nők. Aztán csatlakozott hozzájuk egy nyolcadik lány is…

Balla Dávid Ne bámuljanak már! című dokumentumfilmje a KépMás születését követte végig. De mi történt azóta? Erről kérdezi Márton Gábor Csaba az előadás stábjának tagjait hétről hétre, a LEGekre fókuszálva.

Harmadik alkalommal Tóth Bernát Rékával ült le beszélgetni, aki a költözködés kellős közepén válaszolt neki. És még teával is megkínálta.

Tóth Bernát Réka

Tóth Bernát Réka: Sajnos a normális, teafüves cuccunkat már átvittük az új helyre…

Márton Gábor Csaba: Semmi gond. Tehát, itt a koncepció szerint a KépMás bemutatása utáni időszakról beszélgetünk, hiszen a próbaidőszakot már bemutatta Dávid a filmmel.

TBR: Igen-igen, olvastam a már megjelent két interjút. Ráadásul jó is, mert már nem biztos, hogy mindenre emlékszem abból az időszakból. (mosolyog)

MGCS: De! Az első kérdés mégis csak előbbre visz. Mi volt számodra a LEGIZGALMASABB Kriszti felkérésében?

TBR: Én először valójában Zsófival (Jozifek Zsófia, az előadás dramaturgja – a szerk.) beszélgettem erről. Ő mondta, hogy gondolkoznak a Krisztivel. Emlékszem, itt álltunk ebben a konyhában. De hogy mi volt a legizgalmasabb… talán az, hogy nem ismertem Krisztit, csak az AppArt egy-egy meetingjén találkoztunk (Réka szintén tagja az AppArt Egyesületnek – a szerk.), de nagyon-nagyon szimpatikus volt, és kíváncsi voltam rá. A legizgalmasabb így az volt, hogy megismerhetem őt, és vele fogok dolgozni. Zsófi pedig ott volt közben biztos pontként, aki megteremtette az otthonosságot.

MGCS: És mi volt számodra a leginkább izgalmas a Krisztivel való munkában?

Tóth Bernát Réka - KépMás - MáSzínház

TBR: Mindig tetszett az, hogy nagyon határozott. Kriszti mindig tudta, hogy mit szeretne, és a próbákon addig gyűrtük, még olyan nem lett. Már a legelején tudta, hogy a nőiségről akar játszani, és azt is, hogy rám számít a zenei vonalon.

MGCS: Ha már itt tartunk. Mindannyiótoktól kérek az interjú után egy kérdést, amit feltehetek a következő embernek, és Dorka azt a kérdést küldte neked, hogy melyik a kedvenc dalod az előadásban?

TBR: Hát az Ujj Zsuzsi dal!

MGCS: És miért?

TBR: Mert az nagyon kifejező, számomra. Sokáig abszolút el tudtam azzal a dallal mondani, hogy én hogy állok az élethez. Meg egy csodálatos dal. Nincs kedvenc dalom, de ha választani kellene, lehet, ez lenne az. Jó tükör, és jó helyen van az előadásban is.

MGCS: Oké. Eltelt aztán az a bizonyos 9 hónap, ameddig létrehoztátok az előadást. Mi volt a LEGNAGYOBB FÉLELMED a premier előtt?

TBR: Fú, nekem még nagyon nem volt meg a premieren az előadás. Ehhez képest jól sikerült, de a drukk miatt. A második-harmadik előadáson tökre kijött, hogy mennyire nem az enyém még Szabina. Ez talán a dokufilmben is benne van. Nagyon a premier előtt volt már, a legutolsó közös jelenetünket próbáltuk Barbival, amikor felváltva, egymás szövegét folytatva szólalunk meg… hát, ott azt éreztem, hogy az, amit csinálok, semmi, hogy egyszerűen nem fog menni. És arra részre tényleg nagyon soká találtam rá, jóval a bemutató után.

MGCS: De milyen szempontból nem volt meg? Szövegbiztonság, jelenlét?

TBR: Igen, jelenlétben nem volt meg nagyon sokáig. De azzal a végével pont sokat variáltunk, későn jött hozzá új szöveg, meg egyébként is, rettegtem, hogy valamit rosszkor fogok mondani. Nem állt még össze bennem, sok és tömény volt az előadásszöveg ahhoz, hogy egybe lássam. Ez volt a félelmem.

MGCS: Igen, azt tudom, hogy a későbbiekben is sokat finomhangoltatok még rajta, változott többször is a vége. 

TBR: Én úgy érzem, hogy nekem mindig van valami új, néha csak valami egészen kicsi változtatás! De ezt szerintem Kriszti direkt csinálja velem… így motivál engem. Mindig van egy újdonság, amire oda kell figyelnem.

Tóth Bernát Réka - KépMás - MáSzínház

MGCS: Szerintem ez azért is lehet, mert nálunk a MáSzínházban a rendezők mindig nézik az előadásaikat. Nálunk nincs olyan, hogy mi elengednénk, egyszerűen azért, mert újra és újra próbálni kell, frissen tartani. 

TBR: Igen, meg amikor sok idő kimarad, például egy nyári szünet után, akkor is változik. És közben tök rossz megélni azt, amikor két hónapig jól megy egy rész, és most ugyanazt gondolom, csinálom, és már valamiért nem megy. Így nyilván rá is van kényszerítve arra Kriszti, hogy helyre rakja a dolgokat. A legnehezebb mindig a vége volt. Az volt, hogy megszületett, de úgy istenigazából nincs meg, és talán már sose lesz. De az nem csak nekem, szerintem a nézőknek is a legnehezebb rész. Addigra már sok mindenen túl vagyunk mi, együtt a közönséggel, már energiánk is alig van… és ott egy megőrülést megvalósítani. Hát, az nehéz.

MGCS: Mostanáig lement 37 előadás, és az utolsó kettővel összesen 39 lesz.

TBR: Ez basszus engem egyébként annyira idegesít! Miért nem 40?

MGCS: Lett volna egy zártkörű előadásunk még decemberben, de az végül nem tudott megvalósulni. Azzal lett volna 40. De addigra már eldőlt, hogy február végén búcsúzunk. Visszatérve: 37 előadás után hogyan írnád le a LEGÁTLAGOSABB KépMást?

TBR: Amilyen általában a KépMás, vagy amikor nincs semmi különösebb probléma?

MGCS: Amilyen általában.

TBR: Az előadás kap egy lendületet, jó esetben a legelején, és megy-megy-megy, de aztán egy ponton valamilyen nehézség miatt az elvész. Nem úgy, hogy összetörik az egész előadás, de megtörik a lendülete. Nagyon nehéz úgy megcsinálni, hogy végigvigye a lendület. Szóval az átlagos az, ami kicsit hullámzik. De ez inkább addig volt jellemző, amíg hosszabb volt. Addig volt egy pont, ahol leesett a feszültsége, ahonnan már nem tudtuk igazán visszaépíteni.

MGCS: És mi volt a LEGFURÁBB élményed KépMás alatt?

TBR: Az előadás idejében?

MGCS: Igen, akár a ti részetekről, akár a közönség részéről, történt valami, ami fura volt – és érthetsz bármit a fura szó alatt.

TBR: Egyszer egy lány az elején elsírta magát, és onnantól nem is hagyta abba, egy ponton pedig abszolút kontrollálatlanná vált. Akkor a tanárnő, akivel jött, végül úgy döntött, hogy kimegy vele, előadás közben. Ez egy nagyon fura állapotot hozott létre, mert egyrészt rossz volt, hogy ő ennyire borzasztóan élte meg, és az is nehéz volt, hogy két ember kiment – megpróbálták ők ezt diszkréten, de akkor is át kellett menniük a színpadon. Amit, ugyebár, mindenki látott. Másrészt viszont ott felszabadult valami abban a lányban, ami meg jó. Jó, hogy tudtunk hatni. Szóval egyszerre volt ott, hogy fú, de jó hogy hat, és közben hogy de rossz, hogy bánt valakit.

Tóth Bernát Réka - KépMás - MáSzínház

MGCS: Ez az élmény akkor benne lehetne a LEGKÜLÖNLEGESEBB NÉZŐI REAKCIÓ kategóriában is?

TBR: Oda egy másik esetet neveznék. Van egy ismerősöm, aki hozzánk a lakásszínházba (AppArtMan LakáSzínház – a szerk.) is sokat jár, és eljött a KépMásra is. Utána a lakászínházban találkoztunk újra. Egy barátommal beszélgettem épp, aki többször látta már a KépMást, és azt kérdezte, hogy mikor lesz még, mert valakit el akar hozni. Az előbb említett ismerősöm pedig közbeszólt, hogy már ő is gondolkozott azon, hogy újra megnézné, de hát az milyen ciki. Én persze mondtam neki, hogy jöjjön el nyugodtan, nem fogjuk hülyének nézni. De ez biztos azért is jutott eszébe, mert nálunk a néző nem tud elbújni, annyira közel van hozzánk, a nézőtér körbeveszi a játszóteret. Hogyha újra eljön valaki, felismerem a színpadról.

MGCS: Az én édesanyám mindent kétszer néz meg, mert először megpróbálja befogadni a teljes élményt, a második alkalommal pedig felfejti az apró részleteket.

TBR: Persze, ami tetszett, azt én is szeretem többször megnézni, hiszen nem tudok odafigyelni mindenre. Főleg, ha elvisz magával a sztori.

MGCS: És mi fog a LEGJOBBAN HIÁNYOZNI a KépMás sztoriból, ha február 29-én lekerül a műsorról?

TBR: A közösség, az biztos. A lányok nagyon fognak hiányozni. Viszont, az utolsó év már nehéz volt, mert megterhel az, hogy Szabina belőlem, belőlünk született, de megállt azon a szinten, ahogy megszületett 2017-ben. Ha a barátom lenne, aki négy év alatt nem tudott túllépni a saját nehézségein, akkor lehet, azt mondanám, hogy nem szeretnék vele többet találkozni, mert annyira nyomaszt. De abból a szempontból még ez is hiányozni fog, hogy a KépMás mindig egy origó volt nekem, amihez képest akarva akaratlanul észlelhettem, hogy én éppen hol tartok. Hiányozni fog ez a tükörsége.

 

A korábbi interjúkat Nórival és Dorkával a nevükre kattintva olvashatjátok. És bár az utolsó előadások már mind teltházasak, március 1-én még egyszer, utoljára találkozhattok a KépMással, amikor egy nyilvános MáSzínház Klub keretében egy izgalmas talkshow után megnézhetitek Balla Dávid az előadásról készítetett dokumentumfilmjét, és játékokkal és egy búcsú-rítussal vár benneteket a rendező, Bakonyvári Krisztina, és a társulatunk vezetője, Bakonyvári L. Ágnes

Kapcsolódó bejegyzések
Ott mindig nevetnek
Ott mindig nevetnek

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Hanna   2016 szeptemberében indult útjára...

Otthon a képmásságban
Otthon a képmásságban

A LEGtöbbet játszott előadásunk margójára KépMás interjúk – Nóri   2016 szeptemberében indult útjára a...

Pályázat óvodai, általános iskolai és középiskolás csoportoknak színházi nevelési programjainkban való részvételre