A Nagy Első után

A Nagy Első után

Márton Gábor Csaba Márton Gábor Csaba
access_time 2020 március 02.
favorite 0
comment 0

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Kriszti

 

2016 szeptemberében indult útjára a KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című előadásunk, amelyben volt 9 hónapnyi próbaidőszak, két nagy adománygyűjtő kampány, 35 budapesti és 2 vidéki előadás, több mint 30 osztály és nekik tartott foglalkozás, közel 20 szakmai beszélgetés és nagyságrendileg 2200 néző.

De a legfontosabb szám a 8. Hét lány indult el az én-megosztás közös útján, akik közül ketten alkotók, öten szereplők. A szereplők közül hárman értelmi fogyatékossággal élő nők. Aztán csatlakozott hozzájuk egy nyolcadik lány is…

Balla Dávid Ne bámuljanak már! című dokumentumfilmje a KépMás születését követte végig. De mi történt azóta? Erről kérdezi Márton Gábor Csaba az előadás stábjának tagjait hétről hétre, a LEGekre fókuszálva.

Az utolsó interjút az előadás megálmodójával, annak rendezőjével, Bakonyvári Krisztinával készítette el a MáSzínház idei első nyilvános közösségi eseményén, a MáSzínház Klub – Benyitunk színház mögé! talkshow keretében, 2020. március 1-én – egy nappal az utolsó KépMás után.

KépMás - Bakonyvári Krisztina

 

Márton Gábor Csaba: Mivel ez az előadás volt az eddigi legtöbbet játszott darabunk, ezt a két hónapon át tartó interjú sorozatot, annak kérdéseit a LEGekre építettem fel. Egy pici csavar volt benne: minden interjúalanyom küldött egy kérdést a következőnek. Nos, neked már csak ezeket a “címzett” kérdéseket teszem fel. 

Bakonyvári Krisztina: És azt meg fogod mondani, hogy melyik kitől van?

MGCS: Fuh, nem jegyeztem fel ide a papíromra, de talán fel tudom idézni. Azt tudom, hogy kiknek szóltak a kérdések, de megpróbálom felidézni azt is, hogy kitől jött. Az első kérdés Demeter Orsinak szólt, és talán Barbi küldte neki. Hol helyezkedik el a KépMás a te pályádon?

BK: A szakmai pályámon? Hát, azt hiszem, nagyon sok szempontból nevezhetjük elsőnek. Bár nem az első rendezésem; előtte is kaptam már a MáSzínházban lehetőséget, előbb a Napok táncával, aztán pedig a Hófehérrel is. De ez az első inkluzív rendezésem; az első olyan, aminek nagy költségvetése volt… a nagy alatt a minimálisat értsük. De nagy mondjuk az előzőekhez képest.

MGCS: Számunkra nagy. 

BK: Igen, tehát volt költségvetése, amit eloszthattam. Az első olyan volt, amikor nem megírt szöveggel kezdtünk el dolgozni. Az első olyan, ami nagyon hosszú ideig repertoáron ment. Az első olyan volt, amiben nem volt mellettem valamilyen szakmai konzulens vagy mentor – mert a Hófehért sem egyedül csináltam, hanem Tokody Mariannával ketten, előtte pedig a Napok tánca alatt végig Bakonyvári Ágnes volt mellettem, a MáSzínház vezetője. Tehát úgy, hogy teljesen egyedül, saját koncepcióval vágtam volna neki, ilyen korábban nem volt. Minden szempontból a KépMás az első, és ebben a pillanatban azt tudom mondani, hogy a legmeghatározóbb is a szakmai pályámon. És bizonyos szempontból a trónról ledönthetetlen is, pont az elsősége miatt. Kicsit olyan, mint az első szerelem 16 éves korunkból, ami egyszer van csak. Na, a KépMás valami ilyesmi.

MGCS: Ezt Rékának küldte, ha minden igaz, Hanna (valójában Dorka – a szerk.): melyik a legkedvesebb dalod az előadásból?

BK: Én az Indulót szeretem a legjobban, ami a Csókolom zenekar és Ujj Zsuzsi saját dala – ezt ők adták oda nekünk, hogy használjuk az előadás folyamán. És azt hiszem, hogy a jelentése miatt áll hozzám közel. Ebben merült fel, amiről tegnap este (a KépMás utolsó előadása utáni nézői kvízen – a szerk.), hogy katona jelmezben csinálják a lányok az előadásban, ami végül nem valósult meg. Azt hiszem, hogy ezt a dalt választanám.

MGCS: Egyébként Réka is ezt mondta. Oké; mi volt számodra a legviccesebb a bemutató óta, ami előadáson történt? Ezt Hannának küldte Réka.

BK: Nem tudom, hogy ezt el tudom-e úgy mesélni, hogy érezhető legyen, hogy mi benne a vicces. Van az a bizonyos jelenet, amit megnéztünk az előbb az improvizációban, amikor egy fehérnemű üzletben próbál valaki, és őt szolgálják ki. Ebben a jelenetben, lehet azt mondani, hogy a főszereplő kicsit elszabadul. Részben a kapuzárási pánik, klimax, és minden egyébnek köszönhetően, nincs annyira jó állapotban, és nem segít neki a különböző ruháknak a felpróbálása sem, meg a saját tükörképével való szembesülés. A lányok, akik Dittit játszák, Dorka, Hanna és Orsi, ők az eladók, és van két főszereplőnk, akik felváltva játsszák azt, aki éppen ruhát próbál. Az eladók nem túl készségesek, egyáltalán nem akarnak segíteni, ami szintén nem segít ezen az amúgy is kellemetlen helyzeten. Próbálja felhívni magára a figyelmet a főszereplő, ami elég nehezen megy, végül aztán ezen az előadáson Nóri (a vásárlót játszó színésznő – a szerk.) annyira felbosszantotta magát, hogy amikor Orsi elindult egyik oldalról a másikra, mint eladó, és egyáltalán nem figyelt rá, akkor elkezdte a szöveg közben lekövetni (Kriszti feláll, és bemutatja a mozgást; a jelenlévő közönség nevet), Orsi meg így előre, tehát egyáltalán nem érzékelte Nórit. Na, azon ott hangosan beleröhögtem, pedig azért már nem szoktam ilyen nagyon-nagy, lelkes gesztusokat tenni előadás közben.

KépMás - Bakonyvári Krisztina

MGCS: Ezt egész biztosan Nóri küldte Dorkának: eddig melyik volt neked a leghosszabb pillanat előadás alatt?

BK: Itt visszautalnék Barbira, aki mesélte, hogy nem kezdődött el az előadás, mert Orsi nem jött be. Az egy végtelen pillanat volt, izzadtam rendesen, hogy mi a helyzet, nagyon megijedtem, hogy valami baj van. Hogy valami nagyon rossz dolog történik hátul, amit nem látok. Na, az nagyon hosszú pillanat volt. De aztán megoldódott, és minden ment a maga útján.

MGCS: Ez a kérdés Hannától érkezett Barbinak: mit szeretsz a legjobban nézőként az előadásban? Ha valami csoda folytán törölnénk mindent, ami a fejedben van a KépMásról…

BK: Van egy jelenet, amiről azt gondolom, hogy annyira elgondolkodtató és mindenkit érintő helyzet, hogy nem volt olyan, hogy nem tudott működni. Szabina megpróbálja megtanítani a hugát, Dittit, hazudni. Szerintem ez nagyon jól reflektál mindannyiunk életére. És mindig volt egy jóféle megemelkedés meg feszültség ebben a jelenetben, anélkül, hogy bármi különöset csinálni kellett volna a szituációval. Nem számított ha volt rontás, hogy milyen volt a dinamikája, egyszerűen a tartalma miatt mindig megütköztek rajta az emberek.

MGCS: Ágnes küldte Zsófinak ezt a kérdést: mit játszottál volna szívesen ebben az előadásban? 

BK: Azt hiszem, hogy a bugyi boltos eladót. (nevet, a közönség is) Csak azért, mert az én saját sztorijaim kerültek bele ebbe a részbe, meg van saját tapasztalatom is arról, milyen egy fehérnemű üzletben dolgozni. És izgalmas lenne egyszer színpadon egy ilyen őrült vásárlóval átélni ezeket a helyzeteket. Biztos, hogy egy ehhez hasonló mellékszerepet játszanék szívesen.

MGCS: Ezt Ágnesnek küldte Orsi, ha jól emlékszem: változott-e, és ha igen, miben, amit most, az előadás élete után arról a fogalomról gondolsz, hogy átlagos?

BK: Nem igazán hiszek abban, hogy ez létezik, bár rengetegszer használjuk egyébként. Nagyjából érteni vélem, hogy mire szoktuk használni, de mégis azt érzem, hogy nem létezik. És amiben a véleményem, hozzáállásom változott, az az, hogy nem is akarok átlagos lenni, nem is keresem, hogy valami átlagos legyen. Olyan, mintha kikerült volna ez az “átlagos” dolog az életemből. Nem létezik ez a dimenzió.

KépMás - Bakonyvári Krisztina

MGCS: Utolsó kérdés, amit még senki nem kapott meg, mert ezt Zsófi tette fel, dedikáltan neked: ha újra elindulnál a “nőnek lenni” témában, mi lenne ma más, mint 2016-ban volt?

BK: Hűha. Alapvetően nem indulnék máshogy neki, de talán a hangsúlyokat máshová helyezném az előadásban. Persze ez nagyon attól is függne, hogy a csapat mit gondol, így nehéz erre bármit mondani. De a férfi-női szerepváltást biztos, hogy hangsúlyosabban érinteném az előadásban. Hogy ez milyen hatással van akár társadalmilag, akár egyénileg az életünkben. Mit okoz, hosszú távon mit vált ki.

MGCS: Van egy utolsó utáni kérdésem, amit minden lánynak feltettem. És nálad a legrelevánsabb, mert már túl vagyunk az utolsó előadáson. Mi fog a legjobban hiányozni?

BK: Vannak ilyen hagyományaink a lányokkal, amit minden előadás előtt megcsinálunk, közösen. Rengeteg hozzáad ezekhez az, hogy előadások előtt történik. Tudom, hogy tudunk még találkozni, és a hagyományokat is meg tudjuk csinálni, de biztos vagyok abban, hogy az, hogy utána nem játszuk le az előadást, mindenképp fog változtatni az együttléteken. Ez nagyon fog hiányozni.

Kapcsolódó bejegyzések
Simán el tudom magyarázni bárkinek, hogy fura vagyok
Simán el tudom magyarázni bárkinek, hogy fura vagyok

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Orsi   2016 szeptemberében indult útjára...

MáSzínház Klub – Benyitunk a színház mögé!
MáSzínház Klub – Benyitunk a színház mögé!

A MáSzínház Klub alapvetően a társulat által működtetett foglalkozások résztvevőinek és családtagjainak szóló esemény-sorozat, amelynek...

Váratlan utazás
Váratlan utazás

A LEGtöbbett játszott előadásunk margójára – KépMás interjúk – Barbi   2016 szeptemberében indult útjára...